Szeretet az elveszett bárányok iránt
2011. szeptember 4. Évközi huszonharmadik vasárnap
P. Paul Campbell, LC (Mt 18, 15-20)
Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
Bevezető imádság: Uram, köszönöm, hogy ezt az időt veled tölthetem. Segíts, hogy minden nehézségen felülkerekedjek. Szükségem van erre az időre, szükségem van rád. Kérlek, segíts, hogy ma reggel neked adjam magam ebben az imádságban és a nap többi részében is!
Kérés: Uram, segíts, hogy növekedjek az Egyház és a lelkek iránti szeretetben!
1. Menj oda azokhoz, akik vétkeztek ellened! Máté azzal kezdi a 18. fejezetet, hogy a tanítványok odamennek Jézushoz és feltesznek neki egy kérdést. A mai evangélium egy nagyobb beszélgetésnek a része, melyet az elveszett bárányról szóló példabeszéd követ. Ez számunkra is egyértelművé teszi, hogy Isten ugyanolyan mélyen szeret minden elveszett bűnöst, akik eltávolodtak tőle, mint az igazakat, és nem tagadja meg őket a bűnös életük miatt, hanem megpróbálja megmenteni őket. Ennek az isteni szeretetnek – amely megbocsájt és megment minket – kellene meghatároznia az életünket. Isten azt akarja, hogy úgy szeressünk, ahogy Ő szeret, még azokat is, akiknek a bűne esetleg megbántott minket. Ez nagyon nehéz. Néha nem vagyunk különösebben megbocsájtóak és irgalmasak azokkal szemben, akik bűnt követnek el ellenünk. Könnyen lenézzük őket és azt képzeljük, hogy sokkal jobbak vagyunk náluk, vagy nem szimpatikusak, mert nem olyanok, mint mi. Ha valaki megbánt minket, túl kell lépnünk a szenvedésen. Valóban magunkhoz kell ölelni azt a szenvedést megváltó módon, ahogy Krisztus mutatja nekünk a kereszten és az Oltáriszentségben. Nem írhatjuk le azt az embert, mint valakit, aki elveszett, nem fordíthatunk hátat, vagy állhatunk arrébb. Oda kell mennünk azokhoz, akik vétkeztek ellenünk, és megtalálni azt a szeretetet, mellyel el tudjuk vezetni őket haza, az Atya szeretetébe.
2. Hozzátok vissza őket az Egyházba. Isten szeretetére az elbukott bűnösök iránt nem csak a saját életünkben kellene evidenciaként tekinteni, de ezt kellene megélnünk a közösségünkben is. Nyitott a mi plébániánk és valóban hívja a bűnösöket is, vagy ez az utolsó elutasítás a megmentett lelkek felé. A mi közösségünk elmegy és keresi az elveszett bűnösöket és törekszik arra, hogy hazahozza őket az Egyházba? Ez jelenti azt, hogy missziósokként kell élnünk, evangélistaként kell kiállnunk az utcasarkokra, nyilvános terekre, oda, ahol az elveszett bűnösöket minden bizonnyal megtalálhatjuk. Isten szereti őket, és rajtunk keresztül akarja megtalálni őket. Mi vagyunk az Ő kezei, lábai; a mi ajkainkon keresztül akar hozzájuk szólni. Isten hogyan akar engem bevonni ebbe a küldetésbe a saját plébániámon?
3. Köztetek vagyok. Ahogy elindulunk, hogy beteljesítsük küldetésünket az elveszett bárányokkal, Jézus velünk van. Nem vagyunk egyedül. Megígérte a tanítványainak, hogy a világ végéig velük marad. Ez adjon magabiztosságot nekünk. Jézus velünk van, és segít abban, hogy szavainkkal és cselekedeteinkkel továbbadjuk szeretetét azoknak, akik elvesztek. Erőt fog adni, hogy el tudjuk végezni, amit ránk bízott. Hasznunk is van abból, ha az Egyház más tagjaival is összegyűlünk. Jézus ugyanis jelen van az Egyházban, ahol ketten, hárman összegyűlnek az Ő nevében. Olyan fokig vagyunk egyek vele, amennyire egyek vagyunk az Egyházzal. Amint elkötelezettek leszünk a saját plébániánk iránt és bekapcsolódunk az ottani életbe, közelebb kerülünk Jézushoz.
Beszélgetés Krisztussal: Uram, segíts, hogy továbbadjam szeretetedet a lelkeknek! Tölts el szereteteddel, azzal a szeretettel, amely arra késztetett téged, hogy felajánld életedet a kereszten ezzel megszabadítva minket bűneinktől. Indíts engem arra, hogy legyőzzem félelmeimet és gátlásaimat, lustaságomat és közömbösségemet, és elkötelezzem magam az Egyház missziójának, ami a lelkek megmentése. Ne engedd, hogy vakon elsétáljak azok mellett, akiket szeretsz, akiknek megváltásáért véredet ontották. Ne engedd, hogy a szívem nehezteljen rájuk, de segíts, hogy a Te szereteteddel és megváltásoddal forduljak feléjük!
Elhatározás: Meg fogom találni a módját, hogy elköteleződjek az Egyház evangelizációs missziójában.
A pápa imaszándéka 2011 szeptember hónapra:
A tanerők: Hogy a tanárok és tanítók tudják továbbadni az igazság iránti szeretetet, és hiteles erkölcsi és lelki értékekre neveljenek.
Az egyház Ázsiában: Hogy az ázsiai földrészt szerte betöltő közösségek buzgón hirdessék az evangéliumot, és a hit örömével tanúsítsák annak szépségét.
Ez a Regnum Christi Apostoli Mozgalom napi elmélkedése.
Ha szeretnéd, hogy más is megkapja, küldj egy levelet az info@missiochristi.hu címre. További információk: www.regnumchristi.hu
Segít ez a szolgálat önnek? Szívesen segítené szolgálatunkat?
Elsősorban azzal teheti meg, ha másnak is ajánlja a napi elmélkedéseket, azonban örömmel fogadunk minden anyagi támogatást is, amelyek segítik missziós tevékenységeinket. Alapítványunk várja adója 1%-ának felajánlását is, hogy az evangélium terjesztésére fordíthassa.
Missio Christi Alapítvány
Adószám: 18254589-1-43
CIB Bank 11100908-18254589-10000001
5./ Figyelmeztető: (A Mindenki Szentmiséjére szóló imakéréseket a: nyuszi72@t-online.hu) - ra küldjétek!)
-atya
Ajánlott bejegyzések: