A tettek többet mondanak a szavaknál
2011. március 22. Nagyböjt második hete – kedd
P. Andrew Mulcahey (Mt 23, 1-12)
Jézus ekkor a néphez és a tanítványokhoz fordult, ezekkel a szavakkal: "Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják. Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Minden tettükben az vezeti őket, hogy az emberek előtt feltűnjenek. Szélesre szabják imaszíjukat és megnagyobbítják köntösükön a bojtokat. Szívesen elfoglalják a lakomákon a főhelyeket és a zsinagógában az első székeket, szeretik, ha a tereken köszöntik s rabbinak szólítják őket az emberek. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus. Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz. Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.
Bevezető ima: Uram, bár szemeimmel nem látlak téged, hiszem, hogy most is velem vagy. Tudom, hogy Te jobban ismered legbelső énemet, mint én magam, és jobban szeretsz engem, mint amilyen szeretettel vagyok önmagam iránt. Köszönöm, hogy vigyázol rám, bár nem érdemlem meg. Cserébe szeretném felajánlani a bűnbánatomat és a beléd vetett reményemet.
Kérés: Uram, segíts olyan alázatosnak lennem, mint Te!
1. Önzetlen felebaráti szeretet. Honnan tudhatjuk, hogy valóban Istenért dolgozunk? Ha nem várunk érte semmi jutalmat. Isten egyeseket arra hív, hogy a szegények között térítsenek, akik sose fognak nekik többel fizetni, mint egy hálás mosollyal. Mások a lelki szegénységben szenvedőkön segítenek, akik nem ismerik fel munkájuk szükségességét és nem értékelik a keresztény evangelizációt. A szülők számtalan, rejtett munkájukért egyetlen köszönetet sem kapnak. Krisztus nem vágyott az emberek elismerésére. Amikor dicsérték Őt, hamar elment egy másik helyen hirdetni az evangéliumot. Túlságosan nagyra értékelem a saját erőfeszítéseimet? Számítok mások dicséretére, amikor jót teszek?
2. Apró félreértések. A keresztény hitelesség nem egy pozícióból adódik, hanem Krisztus szeretetéből és szolgálatából. Nem szabad visszariadnunk a félreértettségtől, hiszen Isten így képes a keresztény szeretet és vezetői képességek magasabb fokára emelni. Krisztus hűsége megmutatja nekünk, hogy minden okunk megvan Isten ígéreteiben bízni. A bölcsesség könyve a félreértést egyenesen Isten terveként mutatja be: „Az igazak végső sorsát meg boldognak hirdeti, és pöffeszkedve atyjának nevezi az Istent. Lássuk hát, igazak-e a beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut! Mert ha az igaz az Isten gyermeke, akkor az Isten pártjára kel, és kiszabadítja ellenségei kezéből. Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk, hogy megismerjük szelídségét és kipróbáljuk türelmét! Ítéljük gyalázatos halálra, mert - saját szava szerint - Isten oltalmában részesül!” (Bölcs 2 16-20)
Beszélgetés Krisztussal: Jézusom, tudom, hogy sose lehetek olyan alázatos, mint Te, de szeretnék egyre közelebb kerülni hozzád. Szeretném elhagyni a büszkeséget, amely életem oly sok területén okozott már kárt. Szeretnék mindig a Te példádra gondolni és így tökéletesedni – nem a saját dicsőségemre, hanem a Te akaratod teljesítéséért.
Elhatározás: Megvizsgálom, hogy melyik kapcsolatomban okoz legnagyobb kárt a büszkeségem, és alázatosan viselkedem az érintett személlyel.
A pápa imaszándéka 2011 március hónapra:
Latin-Amerika nemzetei: Hogy Latin-Amerika nemzetei az evangéliumhoz való hűségben járják útjukat, és fejlődjenek a társadalmi igazságosságban és a békében.
Üldözött keresztények: Hogy a Szentlélek adjon világosságot és erőt azoknak a keresztény közösségeknek és híveknek, akik a világ oly sok részében az evangélium miatt üldözést vagy hátrányos megkülönböztetést szenvednek.
Családünnep a Család évében
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye március 31-én, csütörtökön 17 órára várja a családokat a Szent István Bazilika előtti térre.
17,30-kor élőkép televíziós felvétel és fotózás számára.
Ez után a Bazilikában 18,30-tól ünnepi műsorra kerül sor. Udvardy püspök úr köszönti az egybegyűlteket.
19,15-től rövid igeliturgia keretében dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek szól az egybegyűltekhez, és ünnepélyes áldásban részesíti a családokat.
Várható befejezés: 19,50 óra.
Az eseményt a másnapi EU családminiszterek budapesti összejöveteléhez időzítettük. Reméljük a nemzetközi médiumok előesti érdeklődését. Természetesen az idősebb, egyedülálló testvéreket is családtagnak tekintjük.
1%-kal több Örömhír!
Kérjük, amennyiben teheti, támogassa Alapítványunkat adója 1%-ának felajánlásával, hogy azt az evangélium terjesztésére fordíthassuk.
Kérésére szívesen küldünk rendelkező nyilatkozatot, amely igényelhető: info@missiochristi.hu e-mail címen.
Missio Christi Alapítvány
Adószám: 18254589-1-43
Jöjjön el a Te Országod!
Ez a Regnum Christi Apostoli Mozgalom napi elmélkedése.
Ha szeretnéd, hogy más is megkapja, küldj egy levelet az info@missiochristi.hu címre. További információk: www.regnumchristi.hu
Segít ez a szolgálat önnek? Szívesen segítené szolgálatunkat?
Elsősorban azzal teheti meg, ha másnak is ajánlja a napi elmélkedéseket, azonban örömmel fogadunk minden anyagi támogatást is, amelyek segítik missziós tevékenységeinket. Alapítványunk várja adója 1%-ának felajánlását is, hogy az evangélium terjesztésére fordíthassa.
Missio Christi Alapítvány
Adószám: 18254589-1-43
CIB Bank 11100908-18254589-10000001
(„Forrás: Regnum Christi Apostoli Mozgalom napi elmélkedések listája: info@regnumchristi.hu”)

Ajánlott bejegyzések: